Állandó kiállítás a Miskolci Egyetem

 

A Miskolci Egyetemen 2012-ben nyílt állandó rádiótörténeti kiállítás. A Németh Ernő és R. Nagy József készülékeiből összeállított kiállításon közel kétszázötven rádió, számos kísérőanyag, korabeli plakátok, ismertetők, fényképek, szöveges ismertetők tekinthetők meg. A két részből álló tárlat részben technikatörténeti, részben idősorrendben, a rádiózás kezdeteitől a hazai rádiógyártás megszűnéséig vonultat fel készülékeket. A legidősebb készülék 1924-ből, a legifjabb az 1980-as évekből való. A gyűjtemény gerincét a hazai gyártású készülékek teszik ki, de helyet foglalnak benne német, osztrák, NDK-s, szovjet, csehszlovák, jugoszláv, illetve román, távol-keleti és amerikai rádiók is.

A kiállítás első része a C1 épület (Műszaki Anyagtudományi Kar) lépcsőházának I. emeletén, illetve ugyanezen emelet folyosóján, míg másik, csak előre egyeztetett időpontban látogatható, a készülékeket működés közben is bemutató része szintén az emeleten, a Miskolci Egyetem Telefonközpontjában helyezkedik el. Előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés után lehetőség nyílik tárlatvezetésre is, ahol a terjedelmi okok miatt szűkszavúra fogott szöveges ismertetőknél jóval többet tudhatnak meg a készülékekről, a rádiózás technikai és társadalmi hátteréről.

 

Vissza az Öreg Rádiók Honlapjára

 



Vissza az Öreg Rádiók Honlapjára